Ahoz hogy egy
fürdőszoba burkolás tetszetős és
tartós
legyen, nem árt néhány dologgal
tisztában
lenni! Fürdőszoba
témakörben ez a cikk
azért született, hogy ötleteket
és
tanácsokat adjon minden olyan látogató
számára, akit érdekelhet a
fürdőszoba
csempézés praktikái.
Ime
egy
ici-pici
fürdőszoba:
A
fürdőszoba
tervezésekor az volt a cél, hogy egy
családot
kiszolgáljon
ugyanakkor
tettszetős szinfoltja legyen az amúgy kicsi
lakásnak.
A
fürdőszoba burkolás normál
méretü
burkoló lapokkal történt, viszont
a
szinekkel
kombinálva kellemes hatást
értünk el.
A beépített
kád süllyesztett kivitelben
készült
ezért a térből is kevesebbet
foglal,
ráadásul könnyebb ki-be lépni
belőle. A
fürdőszoba beépített kád
csempe
burkolás a vízórát,
főcsapot és a
víz osztó-gyűjtőt is
hozzáférhetően
rejtve láthatatlanná tette. A kád
feletti
beépített tükör
dekor
fóliával szafari motívummal lett
díszítve, hangulatosabbá
téve a
fürdőszoba
légkörét. A burkoló lapok
éleinek
védelmére, takarására
eloxált
aluminium élvédő lett
beépítve. Még
egy beépített mosdó is
helyet
kapott, helytakarékos kialakítással.
Összességben
elmondható ha "nem akar az ember táncolni" akkor
egy kis
fürdőszobába is elfér minden!
Víz
elleni szigetelés:
Fürdőszoba
burkoló
szakembernek a feladata az üzemi víz elleni
védelem
kialakítása. Ennek hiánya
több-kevesebb idő
elteltével az alábbiakat okozza:
A
fürdőszoba burkolás
felöl érkező víz (főleg
ha tartós
utánpótlása van mint pl.:
épített
zuhanyzó felöl érkező
víznél) a
szomszédos
határoló falakat átitatva
kémiai
reakciókat indít el, (salétromosodás)
melyet
vegyszerkezeléssel, esetleg újra
vakolással
és persze újra festéssel lehet csak
kijavítani. A fürdőszoba
csempézést
lebontva penészesedés nyomai tárulnak
fel. A
vakolat javítás majd az elhagyott
vízszigetelés pótlása
után
jöhet újból a
burkoló. Ezek a
helyreállítások jelentős olyan
költséggel járnak amit nem kellene
kiadni, nem
kellene a bosszuságot elviselni, ha a
fürdőszoba
burkoló ragaszkodna a víz elleni
szigeteléshez! Egy burkoló tudja, míg
egy
ügyfél csak tapasztalhatja a fürdőszoba
burkolást is károsító
hiányosságot.
Beépített
kád:
Szinte minden
fürdőszoba
leglátványosabb eleme a kád. Ahogy
belépünk a fürdőszoba ajtón
először a
kádat látjuk meg.
A fürdőszoba kád előlapja az ami
leginkább
feltünik.
Vannak akik ragaszkodnak a gyári előlaphoz.
Íme egy gyári előlappal szerelt
fürdőszoba
kád:
Óriási hátránya hogy az
egész
fürdőkád instabil lesz tőle, máshogy
mondva
nem tudunk úgy belépni egy ilyen
fürdőszoba
kádba anélkül hogy ne recsegne.
Nagyon kellemetlen érzés ez!
Ennek okozója hogy a homlok fal nem
rögzití,
stabilizálja a kád felénk eső
peremét,
hiszen egy mozdulattal kivehető az előlap. Nem
beszélve a
résekről amik a gyártási
pontatlanságokból, illesztési
hibákból erednek. De van, akinek ezzel
együtt ez
tetszik.
Persze van olyan fürdőszoba kád amelyiknek levehető
előlapunak kell lennie. Ilyen az összes olyan kád
ami
fuvókával,
világítással, valamilyen
"kütyüvel" van szerelve. Hozzá kell
férni
ezekhez a szerkezetek beüzemeléshez és a
javításukhoz is egyaránt. Ez a
tényező
kissé komplikálja az
előfal
elkészítését. Azonban a
végeredmény
kárpótól minden
fáradságot.
Mivel a
burkolás csak fix alapzatra
lehetséges,
ezért kell egy megfelelően merev,
ugyanakkor a kád alól
kihúzható szerkezetet
készíteni.
Ezt a vázat legjobb vasból
elkészíteni
görgőkkel. A festett vázra
kell erősíteni a
burkolható alapanyagu lapot. Wedi lemez
alkalmazásával még a
beépített
kád
ívét is követni lehet.
Majd erre a lemezre
flexibilis ragasztóval a burkoló
minden gond nélkül elvégezheti a
burkolás
további müveleteit.
Az eredmény? .....
Sokan csodálkoznak, hogy így is lehet!
A beépített kád előfalazása
5cm vastag
ytong falazó elemmel készül. Gond
nélkül
bármilyen ív elkészíthető,
de egyre
feltétlenül figyelni kell: az
ívet nem csak a
kád pereme határozza meg. A burkoló
megtervezi a
csempe burkolás kiosztását,
és ennek
megfelelően kell az ytong elemek ív
törési pontjait
is kialakítani.
Minél kisebb burkoló lapokkal van
csempézve,
annál ívesebb a kád előfala.
Ahogy egyre
szélesebb
burkoló
lapokat
használunk, egyre nagyobb szakaszokban törik ez az
ív.
Burkoló
lap helyetttermészetes
kő
burkoló
lapokkal is készülhet a beépített
kád
burkolás:
Az eredmény? .....
Mediterrán
hangulat a
javából!
Beépített
kád
akkor van jól
megépítve, ha használatakor semmilyen
recsegés, mozgás nem tapasztalható. Ezt
elérhetjük, ha a boltokban is
kapható kád
lábak helyett aláfalazunk és
ragasztó
habarcsba ültetjük a beépített
kádat. Ezzel, teljes
fenék felületén
alátámasztjuk a beépített
kádat,
így nem adunk módot a terhelés
következményeinek: a
recsegésnek, apróbb mozgásoknak. Ugyan
így kell eljárni a oldalfalakat
határoló beépített
kád
szegélyekkel is, vagyis
fixen rögzíteni kell.
Falakat
határoló kádszegély
és a
csempe burkolás
vízzáróvá
tételéhez
használhatunk, előre, a burkoló lap
alá helyezett
vízvetőt.
Bár..
én nem szeretem alkalmazni, mert
tapasztatom
szerint: A
beépített kád
szegély
negatív élének, fehér
szinü szaniter
szilikonnal való kihúzása
nyújtja a
legszebb látványt, illetve
biztosítja a legjobb
vízzárást. Ízelitőnek
néhány fürdőszoba
beépített kád képe, csempe
és mozaik burkoló lapokkal:
Épített
mosdó
pult:
Sokszor
azt
hallom
ügyféltől, hogy nagy helyet foglal az
épített mosdó pult .....
Máskor
meg
azt hallom, hogy sokba kerül az
épített mosdó pult ..... Ugyanakkor
a
további mondatokból
kiderül, hogy
szeretnének venni egy mosdó szekrényt,
"helyes kis
tükörrel"
Akkor
most, mi
kerül mennyibe és mi foglal mennyi
helyet? Csak
ha
össze
hasonlítjuk a méreteket
illetve az
árakat, akkor kapunk helytálló
kijelentést!
Nos..
vegyük
sorba a kérdéseket.
Egy
vásárolt mosdó pult
mélysége 45-
55 cm között mozog. Persze ha mosdó
tál
kilóg a mosdó szekrényhez
képest akkor
csökkenhet ez a méret. (A
normál méretü
mosdótál
mélysége 45- 50 cm)
Na de akkor mi fér a
mosdó szekrénybe? Házi
asszonyok jól tudják
szükség van
egy fürdőszobában minden olyan helyre,
amibe el lehet
láthatatlanul tüntetni a
háztartás
különböző szereit. Ezért
praktikus lehet, ha egy
épített mosdópult elnyeli
ezeket. Az
épített mósdó
mélységének mérete
50-60 cm,
vagyis lehet kevesebb ha a pultból kilóg a
mosdótál. Épített
mosdó
pult tetjére kényelmesen el lehet helyezni a
mindennapokban használatos "piperéket"
Az
a
pár
centiméter
különbség,
amivel a vásárolt mosdó
és
szekrénye kisebb az épített
mosdó pulthoz
képest, azt tapasztaltam hogy nem okozott gondot
még a
legkisebb fürdőszobában sem. Nem
szokásom
rábeszélni senkit semmire, maximum a
tájékozódásban
segíteni, azonban
egy-egy épített
mosdó megépítése
után sosem marad el
az ügyfél öröme. Ráadásul
egy fürdőszoba adott
méreteit
maximálisan ki lehet használni, gondolok itt nem
csak az
épített mosdópult
mélységére
hanem a szélességére is. Vannak
fürdőszobák ahol mélységre
csökkenteni
kell, azonban szélességre akár
két
mosdótálat is el lehet helyezni. Egy
gyermekes
családban ki ne találkozna azzal a
problémával hogy sorba kell állni
és
persze időt vesztünk, míg sorra
kerülünk.
Reggelenként az időből nem sok van.
Az
ár: Minden
egyes
épített mosdópult
más
és más beépített anyagokkal
készül, azonban az ár a
burkoló munkadíj
hozzáadásával sem érte el
eddig a hasonló nagyságu
és " tudásu" vásárolt
társ árát.
Így tapasztalatból mondható:
Olcsóbb,
ugyan
akkor tartósabb és mutatósabb is az
épített mosdó pult.
Ime
néhány fürdőszaba
beépített
mosdópult:
Az
épített mosdópult alsó
terét
ajtóval el lehet látni, aminek anyaga
akár sötétített
üveg is lehet, vagy bambusz borításu
ajtólap vagy
bármi más. A beépített
mosdópult ajtó lapját
hagyományos módon, kivető
pántokkal lehet felszerelni hasonlóan mint a
lapszerelt
szekrénybe, csak a felfogató csavarok
különböznek. Ezenkívűl polcokat
lehet bele
elhelyezni megnövelve a rakodási felületet.
Beépített
tükör:
A
fürdőszoba elengedhetetlen
kelléke a beépített
tükőr.
Számtalan formában kivitelezhető:
téglalap,
kocka, kőr, félköríves,
ovális, amilyen
formát a tükrös ki tud
vágni. Vagyis
szinte bármilyen lehet. Egyszerü nyers
tükör ára 4-5000 forint
négyzetméterenként, plussz kell a
felragasztáshoz egy tubus tükör
ragasztó kb:
800 Ft. Tehát nem drága. Minnél
nagyobb a
tükör felülete, annál
tágasabbnak tűnik a
fürdőszoba. A tükör
beépítése
esztétikusabb látványt
nyújt, mintha az
csak a fürdőszoba
csempézésére lenne
felakasztva. A felső bútorzat (már
amennyiben szükség van rá)
könnyen
variálható a beépített
tükör
köré, így teljes
értékben,
fürdőszoba bútor elemeként
díszeleghet a
beépített tükör.
Rejtett megvilágítással még
tovább
fokozható a látványossága.
Dekor
fóliával, homokszórással,
savmaratással,
gravírozással motívumokat
találhatunk
ki rá, amit egy ügyes kezü
tükör
megmunkáló szakember minden további
nélkül kivitelez.
Izelitőnek
néhány beépített
tükör
képe:
Épített
zuhanyzó:
Van aki
még, készen
veszi a zuhany kabint?
Biztos
sok
pénze van, hiszen
egy tényleg jó minőségü
zuhanyzókabin
vásárlásához
mélyen a zsebbe kell
nyúlni. Ráadásul
amikor elkezdjük összeépíteni
az elemeket,
rá kell döbbennünk, hogy volna mit
fejleszteni a
"mérnök szakembereknek".
Ezért
a
vásárolt zuhanykabinok
ár/érték
aránya meglehetősen vitatható. Egy
épített
zuhanyzóval valódi minőséget a
fürdőszoba igazi
látványosságát lehet
megteremteni.
Az
épített
zuhanyzó
kialakításához nem kell nagy
fürdőszoba
!
Egy
épített zuhanyzó
különböző elemekből
áll. Az
elemeket külön-külön is meglehet
vásárolni és el lehet helyezni,
így a pénztárcához lehet
igazítani
a leendő épített zuhanyzót.
Kezdjük a
szerkezetnél:
1.
Zuhanytálca:
Már az aljzatba
el kell helyezni
a
süllyesztett kivitelü
csatornaösszefolyót.
Beépítésekor
elengedhetetlen a precízen beálított
magasság, úgy hogy
alaposan meg kell tervezni az aljzat lejtéseit.
Peremmel vagy akadály mentesen is
elkészíthető az
épített zuhanyzó
tálcája. A
síkban épített, vagyis az
akadálymentesen
épített zuhany
tálcát könnyebb
tisztántartani, és
rendkívűl elegáns esztétikai
élményt
is nyújt.
Természetesen itt is, mint minden egyes elemnél
lehet
olcsóbb és extrább
vátozatot is kapni.
Az
épített zuhanyzó
vízelvezetése
lehetséges
- pont
vízgyüjtéssel:
- vonal
vízgyűjtéssel:
Zuhanytálca
burkolás tervezésekor figyelemmel kell lenni
arra,
hogyan lehet lejtést biztosítani az
összefolyó felé. Pont
szerü vízgyűjtéshez,
minél kisebb
lapokra van szükség, míg a
hosszukás
összefolyó alkalmazásakor
akár egyetlen
lappal is megoldható a megfelelő
vízelvezetés.
2.
Határoló
falak:
Egy sarokba
épített
zuhanyzó két oldali fala már adott , a
harmadik
határoló falat
építhetjük vagy
helyettesíthetjük üveggel is. Az
üvegből
készült falak előnye, hogy növelik a
tér
érzetet. Olyan lesz a zuhanyzó, mintha nem
foglalna
helyet a fürdőszobában.
Mind a
határoló
falakat, mind az épített zuhanyzó
bejárati ajtaját is
biztonsági
üvegből kell készíteni.
Kapcsolódásuk
lehet kerettel vagy zsanér szerüen,
"látható":
vagy
"láthatatlan" módon:
Fürdőszoba
épített
zuhanyzó ajtó
üvegezése lehet
teljesen
átlátszó,
vagy lehet savmaratott ,homokszórt
technológiával
megmunkált díszes
kivitelü is. Igény
szerint
bármilyen motívum
elkészíthető.
Sőt az
épített
zuhanyzó üvegajtajának
szinével is
kombinálhatunk:
Azoknak akik
szeretik az extra
megjelenést, a falakat
nem csak egyenesen,
hanem akár csiga vonalban is meg lehet
építeni,
Persze
ekkor a
fürdőszoba
mérete meghatározó lehet. Legyen
jó nagy!
A falakba
beépíthető
elektromos falfűtés a kényelmet
szogáltatja.
Rejtett világítással pedig
óriásit
emelhetünk az épített
zuhanyzó hangulatán.
A
féyforrást el lehet rejteni
szó
szerint
bárhova:
Ezen
minimális költségek által
nyújtott
kényelmi és esztétikai
élmények
felüdülést nyújtanak minden
egyes
zuhanyzáskor.
Ebben
a rohanó
világban ez óriási előny!
3.
Gépészet:
Modulokból
beépíthetünk akár nagy
nyomásu
fuvókákat, csinálhatunk
gőzkabint, vehetünk
elektromosan vezérelt kütyüket is.
Mindent
lehet kapni
vagy be lehet szerezni!
Ön
is retteg
ettől ?!
Kopogó,
kongó burkoló lapok?
Felfagyott
a terasz burkolás?
Megelőzhető
ez a látvány?
Erős
igénybe
vételnek kitett burkoló
lapokat mint pl. a lépcső burkolás, terasz
burkolás, nappali burkolás (padló
fűtés),
különböző mechanikai hatások
érik.
Gondoljon bele: napon akár 60-65 fokra is felmelegszik a
burkoló lap, majd lehül. A terhelési
különbségek, a
hőmérséklet
különbség okozta
feszültség igénybe veszi a
burkoló lap
ragasztását!
A
burkoló munka közben
gyakran elkövethető hiba nem megfelelő burkoló
technika
alkalmazásának
következménye okozhat
problémát, ami
ráadásul csak később derül
ki, és
jöhet a szakértő, no meg az újjal
mutogatás.
Aburkoló
lap
megfelelő ragasztása nem csak az alkalmazott
ragasztó
minőségén múlik!
Hogyan
láthatok a burkoló lap alá?
...kérdezheti!?
Ezt
nem tudom
megmondani.
...viszont
épp ezért alkalmazok
burkoló lap
ragasztásakor egy bizonyos technikát,
ami
tapasztalataim szerint megelőzi a burkoló lapok
elválását
a ragasztótól. De haladjunk sorban!
A
ragasztóban
vannak kötőanyagok, amelyek a
tapadásért felelősek. A kötőanyagok
hiányával, más szóval
gyenge
minőségű ragasztóval a burkoló csak
azt teheti,
hogy nem vállalja el a burkolás munkát.
A ragasztó
tapadását
nagymértékben
befolyásolja a környezet és az a
felület is,
amire fel kenik. Erős szélben, erős
napsütésben
drámaian lecsökken a tapadási
képessége, még a legjobb
minőségű
burkoló lap ragasztónak is. Az aljzat vagy
oldalfal
nedvszívó
képessége, szintén
befolyásolja a
ragasztás erősségét. Így a
burkoló lap alatti felület
alapozását
estleges
előnedvesítését nem szabad elhagyni.
De még
ez sem óvja meg a ragasztót a külső
környezeti
hatásoktól!
Az a bizonyos " burkoló
technológia"
megoldja ezt
is.
Nevezetesen: ha
a
burkolás felület mindkét
oldalára
kenünk ragasztót, vagyis a felületet is
és a
burkoló lapokat is bekenjük ragasztóval.
A
módszer alkalmazásával
ugyan
több időbe kerül a burkolás
munkafolyamata, és
valamivel több ragasztó is
szükséges, ám
Ön
kedves olvasóm biztos lehet abban,
hogy a
lerakott burkoló lapok
nem fognak kopogni, fellazulni!
Én
kizárólag így
készítem a terasz burkolás, nappali
burkolás, aljzat burkolását!
Repedezett
a
beton?
A
repedezett beton a
burkoló lapokat is megrepesztheti.
Védekezhetünk
ez ellen?
Igen
!
Beton
"varrása"
Azonban
az
egybefüggő felületek, burkoló
lapok diletálását
továbbra is
biztosítani
kell!
A
hidegburkoló szakmai
felkészültsége elengedhetetlen!
Nézzen
körül a többi burkolás
oldalaimon is !
Érdemes!
Burkolás
ár, burkolás
árlista :
oldalmenü= burkolás árak
Burkolás Budapesten
Burkoló Budapest és
környékén
Burkolás
Hidegburkolás,
csempézés